Szigetfesztivál, pár okos tanács túléléshez

A nyár és ezzel együtt a fesztiválszezon kellős közepén vagyunk. Naivitás azt gondolni, hogy a fiatalok többsége józanul fog szórakozni  a Szigeten. Okosan és mértékletesen is lehet azonban élvezni a fesztivál adta örömöket, a jó zenéket, a hangulatot, a társaságot, a mámort. Néhány hasznos tanács szülőknek, amivel felkészíthetik kamaszaikat ezekre a helyzetekre.

Alkohol
A fesztiválokon leginkább a pia folyik és abból sem a minőségi. A jobbfajta italok nagyon drágák, a fiataloknak általában nincs erre pénzük. Ezért többnyire becsempésznek kannás borokat, házi pálinkákat, vagy olcsó égetett szeszeket. A rosszabb minőségű alkoholok és azok keverése durva alkoholmérgezésbe torkollhat, ezért hasznos ezeket a szabályokat betartani:

  1. Mindig csak egyfajta alkoholt fogyassz és lehetőleg ugya azt a fajtát, vagy ugyanazon a helyen vásárold.
  2. Éjfél vagy éjjel egy után már ne igyál alkoholt, csak vizet.
  3. Figyelj arra, hogy egyél is, ne csak igyál.
  4. Ne igyál bele félig ott hagyott poharakba, vagy bárki idegen által kínált alkoholba.
  5. Csak annyi pénz legyen nálad a koncertek, programok idején, amit aznap a bulizásra szántál.
  6. Legyen egy cetli a zsebedben vagy a kezedre írva név és telefonszám, ha baj történne: tudják, kit kell értesíteni.
  7. A mobilok lemerülhetnek az éjszaka közepén, ezért bizonyosodj meg arról, hogy előtte feltöltötted vagy legyen minden órában egy fix helyen meeting point, ha elkeverednétek egymás mellől.
  8. Lassan igyál, óránként, kortyolgatva.
  9. Ha nagy hőség van és már javában iszogattok, dupla mennyiségű vizet fogyasszatok ahhoz képest, mint amennyi alkohol lecsúszott már.
  10. Ha már nagyon szédülsz és rosszul vagy, keress és kérj segítséget egy barátodtól vagy keress szakembert a környéken.
Drog
A fiatal zenei ízlése befolyásolja, hogy milyen fesztiválokra megy el, illetve hogy egy nagy fesztiválon belül melyik koncertet látogatja. Ez gyakran meghatározza azt is, hogy milyen drogot fog fogyasztani. A partikulturában leginkább valamilyen dizájner drogot, amfetamin alapú kábítószert (pl. kokain, Gina), illetve kannabiszt fogyasztatnak, időnként alkohollal keverve. Szülőként fontos szembenézni azzal, hogy talán a gyermekünk is valamilyen droghoz nyúl. A tiltás, valljuk be, csak az esetek nagyon kis hányadában vezet eredményre. Inkább beszéljünk a gyerekekkel arról, hogy milyen szabályokat tartsanak be, ha valamilyen illegális szert fognak fogyasztani – de ha nem vagy nem vallják be, akkor is érdemes ezekről beszélni velük.
  1. Soha ne vásárolj kábítószert a fesztiválon ismeretlenektől. Inkább a saját, jól bejáratott díleredtől szerezd be a fesztiválra szükséges kábítószert.
  2. Ha mégis idegentől kapsz drogot vagy számodra ismeretlen anyagot, akkor várj minimum 45-60 percet, hogy milyen  a hatása, vagy jön-e egyáltalán bármilféle hatás. Sokszor az új anyagok hatása a megszokotthoz képest később jön, de nagy baj, pontosabban túladagolás lehet az eredménye, ha a türelmetlenség miatt gyorsan bedobtok még egy adagot.
  3. Ha idegen, ismeretlen drogot kapsz, a szokásos mennyiség helyett kisebb adagot vegyél be, hogy meggyőződj a hatását illetően.
  4. A parti alatt ne feledkezz meg arról, hogy óránként fogyassz vizet, védd magad a kiszáradástól és pihenj meg.
  5. Ha rosszul érzed magad, akkor keress partiszervizeseket, vagy ambulanciás mentős szakembereket a környéken.
  6. Soha ne maradj egyedül.

 

Hogyan éld túl a fesztiválokat?


Cigaretta

Ezeken az alkalmakon gyakran azok is rágyújtanak,akik amúgy nem dohányoznak. Egy több napos fesztiválozás lehet a rászokás kezdete is. Hasznos inkább a leggyengébb cigarettát fogyasztani és a cigivel kapcsolatban is legyen kontroll és mértékletesség a mennyiséget illetően: például maximum egy doboz menjen el. A cigaretta folyamatos használata az alkohol mellett a másnaposságot erőteljesen nehezebbé teszi.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-ról