A hozzám forduló hűtlen pasik zöme a “rendes férj, rendes ember” kategóriába tartozik, akikről soha senki nem gondolná, – sőt még ők magukról sem – hogy évekig tartó szerelmi viszonyt ápolnak.

A konzultációk során egyre jobban megismerik önmagukat, és ezzel egyidőben jönnek a felismerések is. A konzultációs folyamat leghosszabb és legnehezebb szakasza az az időszak ameddig eljutunk ezekhez a felismerésekhez és beismerésekhez.

Az elmúlt évek gyakorlati tapasztalatait összeszedve elmondhatom, hogy a “rendes hűtlen férjek”-nek vannak közös jellemzőik, gondolataik és meglátásaik önmagukról, ami miatt sokat szenvednek, és ami megnehezíti a helyzetüket, amikor belekerülnek egy viszonyba.

A “rendes férj” általában azt gondolja önmagáról, (szeretné annak is láttatni magát) hogy:

• megbízható,
• számítani lehet rá,
• őszinte,
• mindent megad a családjának,
• mindent megtesz a családjáért,
• soha nem válna el,
• soha nem hozná olyan helyzetbe a gyerekeit, hogy külön éljen tőlük,
• soha nem bonyolódna bele egy viszonyba,
• elítéli azokat, akik viszonyt létesítenek,
• a család mindenekelőtt,
• fontosnak tartják a vallási neveltetésüket, mint érték,
• meghatározó számukra az a szülői minta, amit otthonról hoznak.

Ezek a jellemzők azért fontosak, mert saját magukat ezen jegyek mentén határozzák meg hosszú éveken keresztül. Ők zömmel olyan 35-50 év közötti férfiak, akik mondjuk érettségi után, vagy egyetem után házasodtak össze feleségükkel, több mint 15 éve élnek házasságban, és jellemzően monogám típusúak.

Valódi érzelmeikről nehezen beszélnek. Ennek több oka is van. Az egyik hogy otthonról ezt a mintát hozzák, (pl. soha nem láttam, hogy apám anyámmal saját magáról, az érzelmeiről beszélt volna, mondjuk azt sem láttam, hogy anyám ezt apámmal beszélte volna meg. ) Gyakori ok az is, hogy fel sem ismerik aktuális, valós érzelmeiket, vagy ha mégis felismerik azt, és úgy gondolják, ez nem fér bele a saját magukról alkotott én képbe, akkor mindent megtesznek, hogy elnyomják ezeket önmagukban.  Ilyenek lehetnek, pl.: egy rendes férj soha nem vágyódik el más után, egy rendes férj megtesz dolgokat a feleségének, nem engedheti meg magának, hogy így és így érezzen, vagy cselekedjen stb. Ebből a példából is kitűnik, hogy nagyon erős a megfelelési vágy bennük, fontos számukra hogy milyennek látják őket, mit gondolnak róluk mások,(környezet, család, barátok, munkahely).

Elbeszéléseikből kiderül, hogy sokáig, hosszú éveken keresztül képesek ellenállni a kísértésnek, még olyankor is, amikor a párkapcsolatukban már évek óta nincs szex a fent említett okok miatt.  Az is szinte mindegyik történetben hasonlóságként megjelenik, hogy hosszú évekig élnek feleségükkel “baráti, testvéri” viszonyban, és nem különösebben tesznek ez ellen bármit is. Azaz nem állnak ki saját boldogságukért, hiányukért, csak hagyják magukat hosszasan ebben a helyzetben.

Mondanom sem kell, hogy ezt hosszú ideig nem lehet kibírni és egyszer csak robbanni fog a bomba. Általában munkahelyen robban a bomba, egy közös konferencia, utazás, vagy csapatépítő tréning során.

Közös jellemzőjük, hogy egyszeri elcsábulásnak élik meg az összejövést, amiről azt gondolják, hogy annak nem lesz folytatása. De ők nem „mácsó” pasik, akiknek ez megy, akikre az a jellemző, hogy nem okoz morális, érzelmi elakadást, ha kitekintgetnek egy kapcsolatból, mert elrendezik azt önmagukban (éppen ezért, nálam csak a rendes férjek jelennek meg). A rendes férjeknek egy egyszeri elcsábulás sem fér bele. Ha megtörténik, akkor erős bűntudat társul hozzá, illetve egyből megjelennek az „ez nem oké, nem való” érzés,“rendben egyszer megbotlottam, de többet ez nem fordulhat elő” ez “az alkoholnak, a hangulatnak volt köszönhető, semmit sem jelent” stb. mondatok, és próbálják magukat meggyőzni arról, hogy ez egy egyszeri botlás. De ők tényleg rendesek, és összeegyezhetetlen az számukra, hogy érzelmek, vonzódás nélkül csináljanak bármit is.

Az a tapasztalatom, hogy amikor belemennek végül egy spontánnak tűnő ártalmatlan helyzetbe (mert elbeszéléseikben ők ezt így élték meg) valójában nincsenek tudatában annak, hogy ez nem egy spontán kialakult szituáció, hanem ez hosszú hetek, hónapok akár évek óta elnyomva ott volt bennük. Ezzel a ténnyel szembesülni csak hosszú hónapok konzultációja során szoktak. Ez arról árulkodik, hogy régóta érlelt vágyuk, érzelmeik voltak, csak azt elfojtották, elnyomták önmagukban, mert megengedhetetlen volt számukra, hogy felvállalják ezt bármilyen módon is. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötrik őket: “így egy rendes ember, mint aki én vagyok, soha nem érezhet” “ilyet én soha nem tennék, mert jó vagyok”. De mivel ezek az érzelmek ott lappangtak bennük, és például alapvető hozzáállásuk a világhoz, hogy senkit nem szabad megbántani, vagy akár annyira jól érzeték magukat, ezek az egyszeri esetek náluk, soha nem egyszeri alkalmat jelentenek. Hanem felszínre törnek – akár vulkán kitörésszerűen is –  az elfojtásaik, és kontrollvesztett módon, (mint amikor valaki droghoz nyúl és bejön számára), egyszer csak azt veszik észre, hogy annyira elvitte őket a szenvedély, a hiányérzet, a „más mint ami eddig volt” állapot, hogy hónapok, évek múltak már el.

Amikor eljönnek hozzám segítséget kérni, akkor már elég rossz lelki állapotban vannak, de jellemzően még nem tartanak ott, hogy nyíltan beismerjék, hogy például 20 -30 évig gondolt magáról valamit, látta önmagát valamilyennek, és az elmúlt időszakban ezt az egészet megdöntötte azzal, hogy viszonyt tart fent. Olyanná vált, amit eddig elítélt, de ezzel a legnehezebb szembenézniük. Ez a konzultációk során, hosszú munka eredményeként történik meg. Ezt a fajta észlelést, logikai hibáknak is szoktunk hívni, vagy szaknyelven kognitív torzításnak is.  “Kell” és “kellene” állításokat fogalmaznak meg önmagukról, a feleségeikről, vagy szeretőjükről, ami azt jelenti, hogy konkrét elképzeléseik vannak arról, hogy kinek, beleértve természetesen önmagukat is, hogyan kell viselkednie, milyennek kell lennie. Ez az egyik fajta torzítás, ami gátolja azt, hogy felismerje valós érzéseit és vágyait. Emellett gyakran hasznának “Gondolatolvasást” ami szintén a torzítás egyik fajtája,  ami azt jelenti, hogy azt hiszi, tudja mit érez és gondol a szeretője, felesége. Ezeket a negatív lehetőségeket gondolatban többször és többféleképpen lejátssza, de valójában soha nem kérdez rá a másiknál arra, hogy ez valós-e vagy sem. Ez is tovább akadályozza őt abban, hogy ezt a helyzetet, szerelmi háromszöget kezelni tudja.

A segítés valójában arról szól, hogy képesek legyenek önmagukat, érzéseiket, vágyaikat, hiányaikat reálisan, a valóságnak megfelelően látni. Ha ez megtörténik, akkor képesek lesznek az adott helyzetüket jól megoldani, beleállni a konfliktusba, és kiállni önmagukért. Éppen ezért a tanácsadás sohasem arról szól, hogy melyik nőt válassza, ki a jobb, ki a fontosabb, stb. hanem arról, hogy ki is Ő valójában…