Ez az írás inkább egy kicsit személyes összegzés lesz, melynek az a célja, hogy segítsek azoknak, akik aktuálisan benne vannak egy szeretői szerepben és nem érzik jól magukat benne.
Szerető voltam. Sokáig nem volt ebben nekem semmilyen erkölcsi, morális súly. Mivel előtte soha senkinek nem voltam a szeretője, és soha senki nem tartott mellettem szeretőt.
Akkoriban egy alapítványnál dolgoztam szenvedélybetegekkel, a munkám egy része a mai napig is ez. Azonban a másik része már egy jó ideje a szerelmi háromszögekben szenvedők megsegítése is.
Ahogy most végig gondolom a történetem, lehet talán azért is történhetett meg mindez velem, hogy eljussak ide, hogy hitelesen tudjak ebben a témában segíteni. Ehhez az kellett, hogy szembe tudtam nézni önmagammal és- elfogadni a külvilág és akár önmagam számára is-azt azt a módot (ami nem mindig volt hozzám méltó) ahogy az egészet kezelni tudtam illetve megoldani, valamint megismerni új önmagam, amit az egész helyzettől kaptam.
Tudat alatt biztosan van bennem egy jóvátételi eljárás, ami miatt ezt a területet is beemeltem immár sok éve a szakmai munkába, amiről azt gondolom ennyi idő elteltével, hogy rendben van ez így.
Amikor szerető vagy a másikat mint egy drog éled meg. Úgy érzed, hogy minden dolog, értékrend, hit ami megismerkedésetek előtt jellemzett téged, beleértve az is, hogy te ki vagy és mennyit érsz teljesen eltűnik és elveszik. Nem marad más belőled- főleg, ha sok sok évig tartod magad egy ilyen kapcsolatban- mint a folyamatos vágyakozás, sóvárgás és illúzió, hogy mikor lesztek együtt, milyen lesz az, amikor majd végre együtt lesztek.
Természetesen az elején minden szép és jó, és mivel csak részleteket mutattok meg egymásból, elhiszed azt, hogy a részlet a teljes valóság, és ez az, amire mindig is vágytál és milyen szomorú hogy foglalt, nem lehet mindig veled, csak lopva hazudva. Ilyenkor az erkölcs és moralitás nincs jelen, mert valahová nagyon mélyre elnyomod, hiszen csúnyán belerondítana ebbe az időszakba. Valójában az sem zavar, hogy második vagy, mert látszólag úgy tünik, hogy az első, de ez a látszat, amit itt még nem látsz, mint ahogy én sem láttam, mert egy torz kognitív szűrön megy keresztül az egész dolog.
A szeretői viszony belemerülésének ez a „Minden tökéletes” szakasza. Amúgy a szenvedélybetegségnek is vannak ilyen szakaszai, amit leépülési szakasznak hívunk, ott az első szakasz a „buli van „ időszak, amiben hasonló érzelmi állapotokat él meg a szerhasználó a szerrel kapcsolatosan, mint mi itt a hűtlen partnerrel szemben.
A második időszak, amikor elkezdődnek az elvárások benned felerősödni, és úgy érzed, hogy persze sok mindenben passzoltok, meg csupa jó dolgokat éltek meg együtt, de mégiscsak van ami nem ok, mégpedig az, hogy nem facér.
Nem szabad, nem lehet csak úgy felhívni, átmenni hozzá, összebujni vele, együtt aludni, nem lehet fontos helyzetekben felétlenül azonnal számítani rá stb.
Ahogy az érzelmek és a kötődés elkezd benned nőni, úgy nő az elvárás is benned felé, hogy igazi partneri kapcsolatba legyetek. Ez természetesen türelmetlenné, lehangolttá, feszültté , kétségbeesetté tud tenni.
Itt már mindent csak is ennek a kapcsolatnak rendelsz alá, akkor találkozol csak a barátaiddal és csinálsz programot, amikor biztosan tudod, nem fogtok találkozni. Ha bármennyi esélye is van annak, hogy vele lehetsz, akkor mindenkit lemondasz – akár az utolsó pillanatban is- és elkezded cserbenhagyni a környzeted.
Valójában a társaságod sem túl felemelő, mert csak erről a kapcsolatról és nehézségeidről tudsz beszélni, már ha beavattál barátaidat ebbe az ügybe, mert sokan szégyelik, hogy milyen helyzetben vannak és egyedül még nyomasztóbb ezt a helyzetet elviselni.
Ezt az időszak „Többet akarok” , ami a szenvedélybetegeknél a „Baj van” időszak. Valójában itt már kezd a személyiséged megváltozni, de még nincs rálátásod erre, mint ahogy a szenvedélybetegnek sincs ebben a szakaszban úgymond „betegségtudata”.
Az utolsó szakasz, amikor azt érzed, hogy egyre többször csalódsz benne, már több fájdalmat, szomorúságot és elveszettséget élsz meg, mint ami jót a kapcsolat hosszú távon tud adni. Kizárólag a pillanatnak élsz, és azokba illetve a kezdeti szakaszban lévő élményeidbe érzéseidbe tudsz kapaszkodni, de a kognitív torzításod miatt, továbbra is benne tartod magad ebben a helyzetben.
A legrosszabb itt a bizonytalanság, tehetetlenség érzése, ami folyamatosan van fenntartva benned a helyzet által, és azt érzed, hogy szép lassan elveszíted telesen önmagad.
A régi határozottságod, -vagy akár az amit a munkádban képviselni tudtál értékeid- teljesen eltűnt/tek, inkább lehangolt, magányos, beszűkült lettél. Minden idődet és gondolatodat az tölti ki,hogyan tudj kilépni vagy hogyan tud elérni azt, hogy téged válasszon.
Itt nagyon felerősödik és sok rombolást visz végbe az az érzés, hogy örök másodiknak érzed magad, hogy úgy érzed nem vagy értékes, felvállalható partner. Ez az önbizalmadat és az önmagadba vetett hited teljesen lezúzza, és ettől még rosszabbul érzed magad. Ezt a szakaszt úgyanúgy neveztem el, mint a szenvedélybetegség utolsó szakaszát „ Végem van” időszaknak .
Ebből láthatjuk, hogy miért nem olyan egyszerű okosan kijönni egy szeretői helyzetből. Azonban ahogyan a szenvedélybetegségnél van úgymond „leépülési szakasz” amit itt “belemerülési időszaknak” hívok, úgyan úgy van felépülési/ kilábalási szakasz is. A következő részben arról fogok írni.