Amikor társfüggőségről beszélünk, leggyakrabban egy olyan személyre gondolunk,  aki az életét egy szenvedélybeteg személy életéhez igazítja, így a saját sorsa egy szerfüggő személytől „függ”.

Azonban társfüggőség- gyakran olvashatjuk idegen nevét, a kodependencia kifejezést is – kialakulhat, illetve jellemző lehet nem szenvedélybeteg kapcsolatokban is.

Munkám során elég gyakran találkozom,-főleg szerelmi háromszög esetében- olyan házastársakkal, ahol az egyik fél (leggyakrabban a feleség) társfüggőségre jellemző tüneteket hoz a kapcsolatba.

A legegyszerűbben az „Én-Te-MI” kapcsolati hármas egységgel tudom bemutatni ezt a helyzetet. Ha a kapcsolatra a már fentebb említett egyenlő szárú háromszögként gondolunk, ahol minden egyes csúcs egyensúlyban van, akkor a legharmonikusabb a párkapcsolat, ezért nagyon fontos, hogy ezt az egyensúlyt fent tudja tartani a pár.

Annál az esetnél, amikor az  Én, elveszik egy kapcsolatban, vagy nagymértékben alárendeli magát a Mi vagy a Te-nek, beszélhetünk valójában társfüggőségről. Ez a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy a feleség képes erejét megfeszítve minden igyekezetével párja elvárásainak, igényeinek megfelelni úgy, hogy közben saját igényeit teljesen elengedi és figyelmen kívül hagyja.

A társfüggőséget nem szenvedélybeteg kapcsolatban sokszor nehéz felismerni, mert egy gondoskodó, óvó szülői szerepben van legtöbbször a társfüggő, ami a másik fél számára komoly értéket tud képviselni.

Például a feleség minden reggel felkel és elkészíti a reggelit, meg kivasalja a férje ruháját, még akkor is, amikor neki nem kellene felkelnie olyan korán. Ez látszólag a női princípium kiteljesedése és nagyon sok férfi számára egy értékelendő tulajdonság, szolgálatkészségnek is hívhatjuk.

Nem is lenne ezzel semmi probléma, ha ez fordítva is megtörténne, azaz a férj is szó nélkül felkelne reggel és lemenne befűteni az autót egész télen, hogy a felesége meleg autóba ülve induljon el dolgozni. Mert ebben a helyzetben akkor egy partneri viszonyról beszélhetnénk, ahol kölcsönösen figyelnek a felek egymásra és kedveskednek egymásnak. Azonban, ha ez csak a feleség részéről működik, sőt a férj szóváteszi ha nem kapja meg a reggeli gondoskodást, akkor ott egy játszmáról van szó. Ahol a feleség szülői szerepben van, jelen esetben a gondoskodó anyaszerepben és társa pedig gyermeki én állapotban van, ahol a gyerek elvárja, hogy anyja kiszolgálja őt és a szülői felelősség érzésével gondoskodjon róla.

A társfüggőségre nagyon jellemző ez a példa, hogy a felszínen a társfüggő egy mindent megoldok, elintézek, kontrollálok szerepen tündököl, elhitetve a környezetével, hogy nélküle nem tudnának létezni, miközben a mélyben képtelen saját életének szervezésére, ehelyett egy másik ember életét igyekszik kényszeresen irányítani a gondoskodás köntösébe rejtve azt.