Elhagyom a feleségem

Ebben a cikkben arról a tapasztalatomról fogok írni, amit ez elmúlt években észrevettem azokon a hozzám fordulókon, akik kemény munka árán, meghoztak egy nehéz döntést, és elhagyták a családjukat, házastársukat a szeretőjük miatt, azonban az új kapcsolatunk nem sokáig tartott. Elmondható, hogy az esetek 80%-ban a szeretőkkel való párkapcsolat maximum 3 évig tart abban az esetben, ha egyből összebútoroznak a párok. Ez leginkább azokra a helyzetekre jellemző, amikor a férj hagyja el a családját, és egyből összeköltözik a szeretőjével.

Összeszedem azt az 5 tényt, amire érdemes figyelni, hogy a szeretői kapcsolatból kialakított felvállalt kapcsolat hosszú távon is működni tudjon.

1. Az szeretőddel való kapcsolatod alapvetően meg van terhelve. A leterheltség foka függ attól, milyen hosszú ideig állt fent a szeretői viszony. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolatotokat sokáig a bizonytalanság, egyoldalúság, hierarchikus viszony, titkolózás jellemezte. Amikor felvállalttá teszitek ezt a kapcsolatot, ezeket a múltbeli lelki terheket is viszitek magatokkal, ezeket ugyanis nem lehet csak úgy elfelejteni, semmissé tenni.

2. A szeretői viszonyban a szerető fél identitása sérül a leginkább.Ez azt jelenti, hogy ő szabadként érkezett a viszonyba, ő nyíltan felvállalhatta volna az érzéseit. Általában jellemző rájuk, hogy mint párkapcsolat élik meg a viszonyt. Ezáltal az elvárásai is azokhoz idomulnak, azonban a kapcsolat féltése miatt, egy alárendelt, titkolózós helyzetbe tartja magát, identitása ettől a helyzettől instabillá válik. Úgy érzi, van egy párja, azonban nem hívhatja bármikor, nem találkozhat vele bármikor, nyíltan nem lehet felvállalni stb.

3. Minden párkapcsolatnak van egy megismerkedési szakasza. A szeretői viszonyból átalakult párkapcsolatnak is kell, hogy legyen egy ilyen szakasza. Ez alatt azt értem, hogy amikor ismeretlenül elkezdünk megismerkedni valakivel akkor a kapcsolat randevúkból, különböző programokból áll. A viszony hivatalossá tétele után érdemes távolságot tartani a kapcsolatban és nem egyből összeköltözni. Ez a távolság segíthet abban, hogy „tiszta lappal” más alapokra helyezzétek a kapcsolatotokat. Érdemes minimum fél-egy évet adni ennek az új helyzetnek.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-ról