„Vajon képesek vagyunk-e mindketten változni a fontos kérdésekben? Vagy alapjában véve nem vagyunk összeillők?”
A feltételezések és tévhitek kiküszöbölése ellen nyíltan el kell mondani a partnerünknek, milyen változásokra van szükségünk ahhoz, hogy jobban szeretve, tisztelve érezzük magunkat – lehetőleg nem támadólag, nem ultimátumok segítségével.
Néhány kérés, ami ilyenkor gyakran elhangzik:
1. Szeretném, ha jobban uralkodnál magadon. Szarkazmus nélkül mondd el, ha valami bánt.
2. Ne igyál többé.
3. Mondd ki, amit akarsz.
4. Csinálj velem dolgokat, amiket én szeretek, akkor is, ha te nem szereted annyira.
5. Dicsérj gyakrabban – mondd el, mit szeretsz bennem.
6. Legyél kedvesebb, érzelmesebb.
7. Vegyél részt jobban a gyereknevelésben.
8. Mesélj arról, mi történik az életedben.
9. Mutass érdeklődést az én életem iránt.
10. Ne vedd személyes sértésnek, ha néha egyedül szeretnék lenni.
Egymás kívánságainak kiderítéséhez van egy jó kommunikációs gyakorlat: az ún. tükrözés, vagy nyitott szívű hallgatás. Az egyik partner elmeséli a másiknak, ami zavarja, és változásokat javasol a társának. Aztán a társ, aki eddig figyelmesen hallgatott, átfogalmazza, amit a partnere elmondott, mindaddig, amíg a partnere azt nem érzi, hogy megértették, amit mondani akart. Utána lehet szerepet cserélni.
Nagyon fontos, hogy ne kezdjünk azonnal védekezni, amikor elhangzik, mit akar tőlünk a partnerünk, inkább próbáljuk megítélni, meg tudjuk-e adni, amit kér:
• Mit mutatnak meg rólam ezek a kérések – mi az, ami bennem szerethető, s mi nem?
• Meg tudom-e adni a partneremnek, amit kér?
• Meg akarom-e próbálni?
• Ezek a változások vajon jobbá tesznek-e engem, mint embert? Fejlődöm-e tőlük?
• Vajon gyerekkori beidegződéseimet lehet most korrigálni? Vajon csak azt a viselkedést tükrözöm, amit másokban elítélek?
2. Aggály
„Igen, teszel néhány lépést, hogy megmentsd a kapcsolatunkat, de vajon ezek tekinthetők hosszútávúnak? Vajon ezek őszinték?”
Ha a partner nem hajlandó alapjaiban változni, nem tartja meg az ígéreteit, jobb, ha továbblépünk. Ha viszont látjuk az erőfeszítést, akkor próbáljuk kicsit hátrébb szorítani a bizalmatlanságot – csak akkor tud újra belépni az életünkbe, ha kinyitjuk előtte az ajtót.
„Vajon engem akarsz, vagy a velem járó csomagot?”A különböző „csomagok” már a kapcsolat kezdetén is részei az idealizált portrénak, amit egymásról festünk: ide tartozik például a pénzügyi és érzelmi biztonság, hogy mennyire érezzük társnak a másikat, a kényelem, az ismerős otthon, a támasz a betegségben, öregkorban – ezek mind elemei egy kapcsolatnak – ne tegyünk úgy, hogy egy kapcsolatban csak önmagáért kellene szeretni a másikat. Ha boldogok vagyunk egy kapcsolatban, akkor ez nem zavar bennünket – ha boldogtalanok, akkor úgy érezzük, kihasználnak.
Ettől függetlenül, nem lehetséges és nem is szerencsés szétválogatni azt az ezernyi apró dolgot, ahogy két élet összefonódik egy együttélésben.
„Jó okom van-e maradni?”Ha csak bűntudatból, félelemből, vagy kötelességtudatból maradunk a társunk mellett, talán érdemes még egyszer átgondolni, akarjuk-e önmagunkat bebörtönözni.
Akár pénzügyi, akar érzelmi okokból – de vajon igaz ez? Milyen negatív feltételezéseink, meggyőződéseink vannak önmagunkról?
2. „A vallásom szerint a házassági eskü megszeghetetlen és visszavonhatatlan.”
A vallás sokszor segíthet abban, hogy nagyobb hajlandósággal tudjunk megoldást keresni, és elköteleződni ismét – de ha csak ez az egy indok van a maradásra, akkor a hitünk örül, de mi nem biztos.
3. „Túl félelmetes, túl nagy feladat szétbontani ezt a kapcsolatot.”
Nehéz dolog a különválás, de egy tönkrement kapcsolatban élni egy életen át még nehezebb.
4. „Felelős vagyok a páromért, gondoskodnom kell róla.”
Sokszor emögött saját félelmeink állnak, hogy nem akarunk egyedül maradni – néha a társ, akit annyira óvunk, valójában szabad akar lenni. Előfordulhat, hogy ha csak azért maradnánk, hogy gondoskodjunk a másikról, a társunk jobb és kielégítőbb kapcsolatot találhatna máshol.
Sokszor a partnerünk csak azért talál bennünk hibát, hogy a saját boldogtalansága iránti felelősséget elhárítsa. Különösen gyanúsak lehetnek a következő esetek:
– Épp azt a tulajdonságot ostorozza, ami annak idején annyira tetszett neki (pl. a kedvelt spontaneitást most felelőtlenségnek bélyegzi)
– Azokat a tulajdonságokat ostorozza, amelyek belőle hiányoznak, és ezt tudat alatt irigyli
– Megpróbálja társát leszólni, vagy lealacsonyítani, vagy szolgaként kezelni
– A kérései túlzóak, mértéktelen igényei vannak.
A fentiek mindkét partnernél ugyanúgy előfordulhatnak.
Nem mindig a partner a probléma – ezért célszerű magunkba nézni, és ellenőrizni panaszaink jogosságát a következő kérdésekkel:
„Vajon többet akarok a páromtól, mint amit bárki adni tudna?”
„Vajon őt okolom azért, mert bizonytalannak, értéktelennek, nem szerethetőnek érzem magam – pedig mindig is így éreztem magam?”
„Vajon a boldogtalanságom valóban azért van, mert a párom cserbenhagyott?”
„Az elégedetlenségemből mennyiért vagyok én a felelős – van-e bennem irreális elvárás, megoldatlan konfliktus, túlzó igény, jól látom-e a társamat?”