Hogyan beszéljük meg? Sok pár esik bele abba a hibába, hogy azt azt hiszik, félrelépés után a kapcsolat pusztán azáltal újra felépíthető, hogy kellemes programokat szerveznek, és jól érzik magukat együtt. Noha kétségtelen, hogy az együtt töltött minőségi idő nagyon gyógyító hatású, de nem helyettesítheti a fájdalom, az elégedetlenség, a problémák ki- és átbeszélését, nem helyettesítheti azt, hogy a pár tagjai igyekezzenek meghallgatni, megérteni egymást. A dolog könnyebbik része az építő kommunikációs technikák megtanulása, az igazán nehéz az, hogy hajlandóak legyünk használni őket a gyakorlatban. A bensőséges beszélgetés nem könnyű műfaj.

Itt az ideje, hogy őszintén, személyesen, mindent feltáróan kibeszéljük a félrelépést. Ez akkor is igaz, ha a félrelépés nem most, hanem már régen történt, de sosem beszéltük át. Ilyenkor kell kibeszélni a régi fájdalmakat is – ilyenkor kell a depresszió, a be nem vallott harag mögé tekinteni.
Két általános, ám a probléma megoldására nem alkalmas kommunikációs forma a hallgatás és a dühös csatározás. Ebben a cikkben azt fogom bemutatni, miért csúszunk bele a hallgatásba, és hogyan léphetünk ki belőle.

Hallgatás:

A hallgatás ugyan látszólag megkímél a további sérüléstől és csalódástól, de megfoszt bennünket attól a lehetőségtől, hogy valaki megértsen, hogy az igényeink teljesüljenek, hogy beismerhessük a hibáinkat és újra kapcsolódhassunk valakihez.
Ha fel merjük tárni, amit érzünk és amire szükségünk van, az valójában a szeretet kimutatása: a valódi intimitás, a valódi bensőségesség előszobája.

Ugyanakkor tény, hogy bátorság kell hozzá. Két dolog akadályozhatja a megnyílást:
“Ha elmondom, hogy mi zavar a kapcsolatunkban, akkor csak még messzebb taszítalak magamtól.”
“Ha beismerem, hogy én is hozzájárultam a problémáinkhoz, akkor még kevesebbre tartasz és felhasználod ellenem.”
1. “Ha elmondom, hogy mi zavar a kapcsolatunkban, akkor csak még messzebb taszítalak magamtól.”

A megcsalt fél

Annyira örül, hogy visszakapta partnerét, hogy bármit megtenne, hogy ne hagyják ismét el, még akár azt is, hogy bedobozolja a dühét, belső zavarodottságát, és úgy tesz, mintha nem létezne. De a ki nem szellőztetett dolgok nem tűnnek el: tovább mérgezik a kapcsolat légterét.
A megbocsájtáshoz és a gyógyuláshoz szükség van arra, hogy a párunk megértse, milyen mélyen megbántott – ehhez pedig elengedhetetlen beszélni a hűtlenségről és arról is, milyen hatással volt az ránk a legmélyebb, személyes szinten.
Ez nem azt jelenti, hogy dühösen, bosszúra szomjasan le kell támadni a másikat, de muszáj engednünk, hogy a párunk lássa, mi minden zajlik bennünk. Ha engedjük neki meglátni azt a fájdalmat, amit a történtek okoztak, akkor már könnyebben el is tudjuk engedni azt.

A hűtlen fél

A konfliktus elkerülése érdekében inkább hallgat, de a látszólagos békesség nem tévesztendő össze a bensőségességgel. Ha elégedetlenségét megtartja magának, azzal sem szerető, sem védelmező viselkedést nem tanúsít, sőt, táptalajt ad egy későbbi árulásra.
Ha a “megfelelő, kevésbé érzékeny” időszakra vár azzal, hogy beszéljen párjával, tudnia kell, hogy az idő nem teszi könnyebbé a feladatot. Most kell kiadni magából az aggályokat, különben a “kór” tovább növekszik.

Felejtsük el most, amit gyerekkorunkban megtanultunk:
“Hallgatni arany.” “Nem érdemes csatározni.” “Az idő majd mindent megold.”.
Ehelyett az igazság az, hogy “Ha nincs konfliktus, nincs közelség sem – ha nem vagyunk hajlandóak szembenézni a bajainkkal, akkor csak a békesség illúzióját építjük.”
2.“Ha beismerem, hogy én is hozzájárultam a problémáinkhoz, akkor még kevesebbre tartasz és felhasználod ellenem.”

A megcsalt fél

Nehéz dolog beismerni, hogy a problémákhoz ő is hozzájárult, hiszen ő érzi magát elárulva és becsapva. Mégis, a megfelelő mértékű felelősség felvállalása megkönnyebbülést hoz majd, kevésbé érzi magát kiszolgáltatott áldozatnak. Jó tudni, hogy a partner változását váró passzív tétlenség helyett ő is részese lehet a változásnak.

A hűtlen fél:

A hűtlen fél is sokszor nehezen vállalja fel a felelősséget, mégis fontos, hogy a párja tudja, tisztában van vele, hogy milyen fájdalmat okozott és bánja. Ha önző és érzéketlen volt, vagy nem reális elvárások, túlzó igények vezették, amiket nem lehetett teljesíteni, itt az ideje, hogy beismerje és bocsánatot kérjen.
Megerősítésként, hogy a párja biztonságban érezze magát, nem adhat jobbat, mint saját hajlandóságát arra, hogy szembenézzen saját problémáival, amelyek a félrelépéshez vezettek, és nyíltan, felelősen beismerje őket.
Ezt ilyen és ehhez hasonló módokon tehetjük meg:
„Amikor a vállalkozásom kezdett tönkremenni, szétestem… tejesen megalázottnak éreztem magam.”
„Nem mertem szembenézni a haragoddal, ahogy apám haragjával sem. Áldozat voltam, és hagytam, hogy rám taposs. Utáltalak érte, mert sokkal könnyebb volt, mint magamat utálni.”
„Sosem éreztem magamat vonzónak, szexinek, okosnak. Inkább más nők hízelgésének segítségével igyekeztem magamat kívánatosnak érezni.”
„Őszintén, fogalmam sincs, miért mentem bele ebbe a viszonyba, de hajlandó vagyok terápiába menni, kideríteni, és veled is megosztani, amire rájövök.”
Ne féljünk attól, hogy őszintén elemezzük önmagunkat, ettől csak emberibbek és szerethetőbbek leszünk majd partnerünk szemében. Nyugodtan mutassuk ki sérülékenységünket