Szeretőnek lenni

Az életed minden területét ügyesen, hatékonyan és sikeresen irányítod? Azonban most mégis belekeveredtél egy szerelmi viszonyba, amiben az érzelmeid felett elveszítetted az irányítást. Azt gondoltad régen, hogy ez veled soha nem történhet meg, te ennél karakánabb vagy  és most a lelked mélyén csalódnod kellett magadban.

Másodiknak lenni, minimumot kapni mindig nagyon elszomorító és méltatlan helyzet. Bár sokat lehet tanulni ezekből a helyzetekből, nagyon rombolóan hatnak a személyiségünkre, önértékelésünkre, önbizalmunkra. Tudom mert jómagam is voltam évekig szerető, és bizony nehéz volt belőle kijönnöm.

Amikor hosszú hónapok vagy évek óta szeretője vagy egy foglalt férfinek a következő érzéseket hozhatja ki belőled ez az állapot:

pillanatnyi boldogságérzés, ábrándozás, érzékenység, öröm, vonzó vagyok érzése, izgatottság, reményteliség érzése.

Ezek mind pozitív érzések, de ezek mellett megjelennek negatív érzések is, melyek következőek: bizonytalanság, reménytelenség, elkeseredettség, lebegtetés érzése, bizalmatlanság, féltékenység, elutasítás, harag, megalázottság stb.

 

A szeretői viszony olyan mint egy függőségi viszony. Ahogy a szenvedélybetegségben van leépülési szakasz, úgy lehet megkülönböztetni a szeretőnek lenni helyzetben is a különböző szakaszokat, melyek egyre lejjebb és rosszabb állapotba visznek. Ezek a szakaszok a következők:

  1. Minden tökéletes
  2. Többet akarok
  3.  Végem van

Szeretnél többet tudni, akkor gyere és meséld el nekem a történeted és én segítek neked abban, hogyan kezd el a “felépülést”!

Legyél túl ezen most !

Miről mesélhetsz nekem?

Előfordulhat, hogy nem tudod ezt a helyzetet megoldani egyedül. Ilyenkor érdemes eljönnöd hozzám. Amikor  megérkezel a személyes tanácsadásra  leülsz a kanapéra és azt mondom: na, mesélj!

A legtöbben egyedül velem osztják meg szerelmi  történetüket.  Sok a lemondás, megsebbzettség, hazugság, bizonytalanság, összezavarodotság van ezekben a történetekben, és jó érzés megosztani valakivel a terhet és rábízni a titkokat.  Főleg akkor, amikor már úgy érzed nincs más lehetőséged, lépned kell!

Ebben tudok segíteni neked. Hívj most!

Ezen az úton kisérlek végig

Felismered a szeretői viszony szakaszaiban hol tartasz
szeretőt tartok,hűtlenség,munkahelyi titkos kapcsolat,szeretőnek lenni,szerelmi háromszög,munkahelyi szerelem,megcsalás jelei,párkapcsolat,megcsalás után,félrelépés jelei
Megtanulsz időt adni magadnak és kis lépésenként haladni a" felépülésben"
Önbizalmad elkezd nőni, öntudatodra ébredsz

DÖNTÖTTEM, ELMESÉLEM NEKED

Egyéni konzultáció

30.000 Ft

45 perc
x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-ról