Leggyakoribb párkapcsolati probléma: hűtlenség

SZERELMI HÁROMSZÖG

 

Munkahelyi viszony ami döntésképtelenné tesz? 

Hűtlen vagy és úgy érzed, hogy nem tudsz vállasztani? Lehet egyszerre két nőt/pasit szeretni? Felmerül benned, az  elhagyni a szeretőt lehetősége?

Az egyik pillanatban még úgy gondolod elhagyod a szeretődet, de ha erre gondolsz, akkor egy erős veszteség érzés mar beléd, és úgy érzed, ez nagy lemondás, lehet hogy mégsem vagy erre képes. Mivel évek óta vmi ilyesmi gondoskodás, szeretet vagy éppen szex hiányzik az életedből, és most amikor itt van és még alig élvezted ki, ezt nem teheted meg, hogy elengedd…most még nem.

A másik pillanatban azt gondolod, hogy képes vagy elhagyni a feleséged, a közösen felépített házatokat (amit úgy szeretsz, kert, garázs stb.) mert ez a kapcsolat már régóta nem az, amire te vágysz. Már hosszú ideje, hogy nincs meg az a fajta szex, szenvedély, intimitás, vágy köztetek ami régen megvolt, megváltozott a feleséged és úgy érzed, férfiként nem igazán vagy megbecsülve. Az is lehet, hogy ő még mindig vágyik rád, de te vagy az, aki már nagyon távolinak érzed őt magadtól. Ilyenkor úgy érzed elég erőd van, ahhoz, hogy kilépj ebből a házasságból és egy új életet kezdj.

Lebukott a férjed feleséged?

 Megcsaltak  és félsz, hogy végleg elhagyott  másik miatt?

“Megcsalt férj vagyok, két gyerekünk (9, 12) van. Kifelé irigyelt család voltunk, de nemrég rájöttem, hogy a feleségemnek viszonya van, már kb. 1 éve.”

“24eves házasok vagyunk,megcsalt a férjem, másfél évi kapcsolata után, azt mondta engem szeret,a másik csak kaland volt.Teljesen összetörtem és elzavartam otthonról. Ez 2 hete törtent, azóta albérletben van, és nem beszéltem vele,csak a gyerekeimen keresztül. Nem tudom hogyan tovább….”

Természetes, hogy felmerül benned a kérdés:  normális e amit érzek? 

Szeretőnek lenni örök másodiknak maradni?

Munkahelyi titkos kapcsolat, hogy lehetne ebből több?

Szeretőnek lenni méltatlan helyzet. Attól válik azzá, mert egy alárendelt szerepbe hozod magad a hűtlen féllel szemben.  Valójában egy függőség alakul ki benned, olyankor amikor hosszú ideig vagy benne egy titkos viszonyban.  Mikor felmerül már benned az a kérdés, hogy  tovább kellene lépni, de nem tudod hogyan tedd, akkor tudsz elindulni és változtatni a szerető vagyok helyzeteden igazán.

De persze és ezt saját tapasztalatomból tudom , ez nem ilyen könnyű. Nem könnyű kilépni a szeretőnek lenni helyzetből, mert úgy érzed, hogy sokat veszítesz és hogy talán soha nem lesz neked ennyire jó, mint most, kivéve azt a kis apróságot, hogy foglalt a pasi akibe beleszerettél…

Könyvem, mely neked szól!

A hűtlen, a megcsalt és a szerető – A szerelmi háromszög pszichológiája

“Mindig ennyire bonyolult és nehéz volt párkapcsolatban,házasságban boldogan élni,vagy most tényleg annyit változott a világ,hogy valami uj modellt kell kitalálni a régiek helyett? Hozzá kell szoknunk,hogy mindenképpen megcsaltak vagy megcsalók vagy szeretők leszünk, vagy akár egyszerre mind a három? És ha igen,akkor hogy lehet ezt elfogadni és megtalálni mégis a boldogságot? Érdemes elolvasni Gelsei Bernadette könyvét,hogy egy kicsit könnyebben bolyongjunk szerelmi életünk útvesztöiben.” 

Pétery Bori, színész és énekesnő

​”Rengeteg negatív érzés járja át az embert, ha egyszer egy szerelmi háromszög szereplőjévé válik.  Akár szeretőként, akár hűtlen félként, akár megcsalt félként olvassa valaki a könyvet, rá fog jönni, hogy a benne kavargó érzések és gondolatok természetesek, és támogatást kap ezek megértéséhez, feldolgozásához. A könyv minden sorából érezhető az az elfogadó hozzáállás, amelyet Bernadette nemcsak a könyvében, hanem a praxisában is képvisel.”
Dr. Mészáros Ádám, párkapcsolati mediátor, a Párkapcsolati konfliktuskezelési kézikönyv szerzője

 

 

Gelsei Bernadett vagyok, addiktológiai konzultáns, kognitív- és viselkedésterápiás, valamint megoldásközpontú pár- és családterápiás konzultáns, döntésmentor.
25 éve dolgozom függőkkel és 15 éve szerelmi háromszögben rekedt kliensekkel.

Én magam is voltam szerető és megcsalt fél is. Szenvedtem, mert nagyon méltatlan egy helyzet titkos viszonyban lenni vagy éppen minden porcikádban érezni és tudni megcsalnak, de letagadja és mindig kicsúszik a kezedből.

Amikor anno megoldást kerestem, nem találtam olyan szakembert, aki ennek a területnek a specialistája és nem fog ítélkezni vagy minősíteni. Ekkor jöttem rá, hogy a függőkkel való munkám módszerei kiválóan segítenek abban, hogy én saját magam ki tudjak lépni egy viszonyból.

Bármilyen hihetetlen, a függőség és társfüggőség szakaszai szinte teljesen megegyeznek a megcsalás szakaszaival!

Megtanultam, hogy egyedül csak becsaphatjuk, manipulálhatjuk és félrevezethetjük magunkat. Felismertem, ha megcsalt vagy szerető szerepben képes vagyok egy eddigitől eltérő másfajta nézőpontból rálátni a helyzetemre, akkor egy közös kognitív azonosulást, érzéseket fedezhetek fel.

A közös probléma, közös érzelmek megosztása nagyon sokat segíthet az elmozdulásban, a fejlődésben az együttérző betekintés a muníció abban, hogy megértően és hitelesen tudjak segíteni neked ebben a helyzetben.

Megcsalás és nárcisztikus bántalmazás

Először megcsalt voltam. 25 évesen, egy olyan fiúval jártam aki a 2 év kapcsolatunk alatt...

Megcsalás és nárcisztikus bántalmazás
Munkamániás a férjem

Egyre többszőr keresnek meg olyan feleségek, akik úgy érzik, mióta megszülettek a gyerekek egyedül viszik...

Munkamániás a férjem
A hűtlen, a megcsalt és a szerető

Tegnap életem első könyvfesztiválos dedikálása is megtörtént. Az egyéni konzultációk során használt OH terápiás kártyák...

A hűtlen, a megcsalt és a szerető
Micsoda Nők- szeretőség

A Micsoda Nők! Várkonyi Andreával című ízig-vérig nőknek szóló talk-show műsorvezetőjeként, Andrea hétről-hétre különböző karak

Micsoda Nők- szeretőség
Szelfimánia

Mikortól függőség a szelfizés?  

Szelfimánia
Monogámia extrákkal?
Monogámia extrákkal?

Soha nem gondoltad volna, de belebonyolódtál?
Szerinted megcsal, de tagadja? Nem elöszőr kerültél a szeretői szerepben? Képtelen vagy dönteni a szeretőd és a feleséged között? Már le is nyomoztad kivel csal meg?

Ez a program az én ajándékom. Ingyenes, mert segíteni szeretnék neked.
De mégis ára van. A figyelmed, az elköteleződésed az ára!

Facebook oldalam

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-ról